<-Vissza a főoldalra

A leggyakoribb hiba, melyet a kezdő vállalkozók elkövetnek

A legtöbb kezdő vállalkozó által indított cég az indulás után nem sokkal földbe is áll. Ennek egyik oka természetesen a vállalkozói tapasztalat hiánya, a másik, jóval nagyobb ok, hogy a vállalkozók nem veszik a fáradságot az üzleti döntésük kellő megalapozásához. Vagyis nem készítenek üzleti tervet.

Vállalkozó szellemű emberek életében általában eljön az a pont, amikor úgy érzik, hogy egy saját vállalkozás indítása lenne a legcélszerűbb módja az önmegvalósításnak vagy jövedelmük növelésének. Ezt a KHS adati is igazolják.

Hiba amit elkövetnek a kezdő vállalkozók

Tábla 1: Regisztrált vállalkozások száma és változása Magyarországon (Forrás: KSH, Magyarország,2022 kiadvány, Vállalkozások Világa fejezet, 1.10. tábla: A regisztrált vállalkozások száma és változása, 2022. december 31.)

Magyarországon 2022-ben összesen több, mint 1,8 millió vállalkozás volt bejegyezve, vagyis átlagosan csaknem minden 5. emberre jut egy társas vagy egyéni vállalkozás. Ebből persze nem derül ki, hogy az adott évben összesen hány vállalkozás jött létre, vagy szűnt meg, mindenesetre arányaiban jól látszik, hogy a vállalkozói kedv még válságokkal tarkított időszakban is igen magas.

Egy vállalkozás azonban minden esetben befektetés: időt, pénzt, de jellemzően minkettőt igényli. Annak ellenére, hogy bárkit is kérdezünk, mindenki azt a választ adja, hogy fontos számára, hogy a befektetése a legnagyobb haszonnal és a legrövidebb időn belül megtérül, nagyon kevés kezdő vállalkozó veszi a fáradságot ahhoz, hogy az induló vállalkozásának sikeressé tételéhez nélkülözhetetlen információk birtokában, megalapozottan hozza meg döntéseit. Olyan döntéseket, melyek már a nulladik pillanatban sikerre, vagy kudarcra ítélhetik a vállalkozást.

Hiba amit elkövetnek a kezdő vállalkozók

Ábra 1: Induló vállalkozások túlélési aránya (Forrás: KSH, Magyarország,2022 kiadvány, Vállalkozások Világa fejezet, 1.32. ábra: A valódi új vállalkozások túlélési aránya.)

Nem lehet minden új vállalkozás megszűnését a kezdő vállalkozók hiányos üzleti tervezésére fogni, hiszen számos külső makrogazdasági tényező is szerepet játszik ebben. Ugyanakkor a fenti ábra azt mutatja újonnan alakult vállalkozások több, mint 40%-a szűnik meg 4 éven belül. Amíg a 2017-ben indult vállalkozások megszűnési aránya éves szinten átlagosan 13%, addig a 2020-ban alakult vállalkozások csaknem 20%-a szűnik meg minden évben.

Mi kellhet ahhoz, hogy a kezdő vállalkozó növelhesse a vállalkozás túlélésének, sőt sikerességének az esélyét?A válasz egyszerű: alaposabb tervezés.
Egy olyan példát említenék, melyet bárkinek nagyon könnyű elképzelni:

Egy kezdő vállalkozó kávézót szeretne nyitni. Abban biztos, hogy a világ legjobb kávéját fogja árulni, hiszen van több évnyi, baristaként szerzett tapasztalata és ismeri az összes jelentősebb hazai beszállítót is.

Egy kezdő vállalkozó kávézót szeretne nyitni. Abban biztos, hogy a világ legjobb kávéját fogja árulni, hiszen van több évnyi, baristaként szerzett tapasztalata és ismeri az összes jelentősebb hazai beszállítót is.
Ugyanakkor az indulás előtt a következőkről megfeledkezik:

-Nem jól választ helyszínt
A lokáció kiválasztása kapcsán olyan helyszínt szeretne választani, ahol biztosan nincs a közelben másik kávézó, ezzel is csökkentve a konkurencia elszívó hatását, ugyanakkor a bérleti díj lehetőleg alacsony és belefér a fejben már nagyjából körvonalazott. Mielőtt belevág, egyszerűen leellenőrizhetné, hogy az adott utcaszakasz gyalogosforgalma alkalmas lehet-e egy kávézó nyitásához. Elegendő lett volna egy átlagos héten 2-3 napot kint tölteni a megcélzott helyszínen és feljegyezni a járókelők számát, ugyanis elképzelhető, hogy nem véletlenül nem nyitott még más sem itt kávézót, vagy ha volt itt kávézó, akkor éppen a járókelők hiánya miatt zárt be. A legjobb állatorvosi lova a kávézók és éttermek esetében a helyszínválasztásnak a Budapest belvárosa: Az Andrássy úton lévő éttermek tele vannak, míg 1 utcával beljebb lévő helyeken sokszor alig lézeng valaki. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lehet sikeres a hely, pusztán azt, hogy az Andrássy úton a magasabb bérleti díj mellé alacsonyabb ügyfélszerzési költség fog társulni, hiszen a potenciális vendéget tömege halad el a helyszín előtt és látja az éttermet. A másik esetben viszont a forgalmat célzottan generálni kell, ezzel növelve az ügyfélszerzési költséget. Ilyenkor fontos szem előtt tartani, hogy egy ügyfél átlagos megszerzési költsége (például social media hirdetésből sikeresen bevonzott vendég) lehetőleg ne legyen magasabb, mint az az átlagos kosárérték, amit egy vendég elfogyaszt.

-Nem számol azzal, hogy egy vállalkozás indítása és felfuttatása idő és pénzigényes.
Biztosra veszi, hogy már az első hónapban teltház lesz, lesz elég árbevétel, sőt, akár nyereséges is lesz a kávézója. Pedig egy új hely felfuttatása sok pénzbe és időbe telik, még az önfenntartó működés elérése esetén is. Mielőtt belevágott volna, egy versenytárs elemzéssel (például kávézót üzemeltetők megkérdezésével) gyorsan megtudhatta volna, hogy a környéken működő kávézóknak mennyi időbe telt elérni a nyereséges működést. Arra is választ kaphatna, hogy milyen olyan, egyéb jelentősebb költségek jelentkeznek a jövőben, amire korábban nem gondolt, és ezek hogyan befolyásolják a megtérülést és a kávézó működését.

-Nem forgatja vissza a bevételt, ezzel megöli a növekedést.

Egy jól átgondolt üzleti tervezéssel a kezdő vállalkozó mindezt elkerülhetné, ugyanis, ha ismerné a jövőbeli vásárlóit, az általa kínált termékek versenyelőnyét a reális bevételeket és kiadásokat, akkor egyből látná, hogy egyrészt van-e elegendő pénze, hogy úgy indítson el egy kávézót, hogy legyen bármi esélye annak, hogy még egy év múlva is nyitva legyen a hely, illetve valós képet kaphatna a befektetett pénz és idő megtérüléséről is.

Természetesen vannak előre nem kalkulálható körülmények. A példánál maradva sem a COVID19 miatti lezárások, sem pedig a hirtelen energiaár emelkedés nem kedvez egy kávézónak.

A következő ábra azt kívánja szemléltetni, hogy minden vállalkozás keresztül megy az ú.n. „halál völgyén”, vagyis azok az életszakaszon, ahol a befektető számára még az általa nyújtott befektetés összege sem térült meg.
Azt, hogy milyen mély ez a völgy (vagyis mennyi tőkét igényel az adott cég ebbe na szakaszban) és mennyi idő átérni rajta (vagyis milyen gyorsan térül meg ez a befektetés), azt számos tényező, köztük a vállalkozás által kínált termékek vagy szolgáltatások fejlesztésének költsége, egyedisége, illetve a vállalkozást alapítók korábbi tapasztalata is befolyásolja.

Hiba amit elkövetnek a kezdő vállalkozók

Ábra 2: A „halál völgye” - vállalkozások


A pont:A termékfejlesztés kezdete, melyet jó eséllyel üzleti tervezés piaci validáció előz meg (Ennek célja a termék iránti jövőbeli kereslet felmérése valós vásárlókkal). A termékfejlesztés jelentős befektetéssel jár. A jelentős befektetést pedig csak egy valódi versenyelőnnyel rendelkező termék lesz képes kitermelni a jövőben.
B pont:Piacra lépés. Ez az a pont, amikor a termék vagy szolgáltatás kikerül a piacra. Innentől pozitív vevői fogadtatás – vagyis a vásárlószám jelentős növekedése – esetén ugyan a befektetési igény nem szűnik meg, hiszen az ügyfélszerzési és egyéb költségek folyamatosan jelen lesznek, ugyanakkor megfelelő árazás és üzleti modell esetén a befektetni szükséges pénzügyi eszközök mértéke csökkenhet. Ez persze függhet a piacra lépési stratégiától is, ugyanis az agresszív terjeszkedés, mint stratégia jelentősen tudja mélyíteni a további befektetési igényt egy valóban sikeres termék esetén, ugyanakkor gyors piacszerzést tehet lehetővé.
C pont:Ez az a fordulópont, mely előre vetíti, hogy az adott működés mellett elérte a cég azt a pontot, ahol a bevételek mértéke meghaladja a kiadások mértékét.
D pont:A vállalkozás olyan sikeres az adott működési keretben, hogy az összes korábban befektetett tőke megtérült és innentől az összes befektető/tulajdonos számára csak nyereséget termel. A növekedés ütemét sok egyéb tényező is meghatározza, főleg azok, melyek a működés sikeres felskálázására hatnak.

A vállalkozások bizonyos típusainál (például startup vállalkozások), ahol a befektetés nem kizárólag a vállalkozási ötletet megfogalmazó (alapító) tulajdonostól, hanem egyéb forrásokból - például hitel vagy tőkebefektetés – származik, ott a pontos üzleti tervezésnek kiemelt szerepe van. Egy sikeres vállalkozást pedig számos finanszírozó partner, akár különböző életfázisban is, de szívesen finanszíroz. Kezdő vállalkozók számára is elérhetőek olyan finanszírozási lehetőségek, melyek termékfejlesztést, vagy akár a termék piacra lépését finanszírozzák.


vállalkozásfejlesztési szakértő